Első fejezet- Egy új barát?

Hó. Hideg. Magány. A félelem a magánytól. A félelem az elutasítástól. Már rég volt, de még máig él bennem. Hiába is volt minden amit tettem. Hiába volt minden igyekezetem. Most hó fedi a hajdani zöld mezejét a szívemnek. Virágok sehol, hideg és fagy uralja. Pont olyan, mint amilyen én vagyok. Elhűlt és fagyos. A szobám hideg. Fázok. De még ahhoz is lusta vagyok, hogy felkeljek. Lusta az élethez is. Hiszen nincsen senki aki szeretne. Nincs aki többre tartana mint ami vagyok. Nincs senki aki... -Nii-nii! Ébredj! El fogsz késni! Nii-nii ne akard, hogy rád törjem az ajtót miközben felnőttes filmeket nézel a gépeden! - a húgom hangja töri meg a csendemet, a magányomat. Talán mégis van akinek többet érek mint gondolnám. Többet mint azok akik elhagytak. -Nii-nii. Rád töröm az ajtót! Vigyázz! Kész! - abban a pillanatban kinyitottam az ajtót, mire ő nagy lendülettel a szobám közepéig bezuhant, egyenesen a földre. Nagyot sóhajtok majd leguggolok hozzá és a tenyeremet nyújtom felé ,hogy felsegítsem. Bamba, barna szemeivel néz fel rám. A könnycseppeken megtörik a fény, eltűri hajának tincsét, mi a szemébe lóg... Elmosolyodom. Ő a húgom... barna szemű, alig 154 centi magas lányka, nagyon vékony testalkattal. Néztük egymást míg egyszer csak megindult felém. A frizuráján és a napbarnított bőrén megtörtek a vízcseppek. .A törölköző ami a teste köré volt csavarva a lendülettől lecsúszott róla ,miközben megpróbált átölelni a lába megcsúszott a vizes padlón és mindketten a földre kerültünk. Az arca elvörösödött és látszott rajta ,hogy zavarba jött,felállt a földről és egy nagy pofont kaptam tőle aminek hangja az egész szobát betöltötte, majd kiment a szobámból valamit motyogva magába. Álltam bambán pár percig majd elindultam ágyammal szembe lévő kétajtós ruhaszekrény felé amire gondosan fel volt akasztva az egyenruhám. Már egy éve ,hogy a szüleink meghaltak. Egyedül maradtunk, a távoli rokonaink visszautasították a segítség kérésünket. Egy Kyoto-i kis lakást béreltem ki négy kis szobával az ötödik emeleten az iskolától és a kórháztól nem messze ahol mind ketten meghúzódhatunk egy kis ideig amíg nem rendezem az adóságaim. Suli mellett dolgozom egy közeli építkezési vállalatnál ,hogy eltudjam tartani magunkat. Nehéz az élet de talán a legnehezebb Mei-nek az elvesztésük lelkileg összetörte és nehezen tudja feldolgozni ,hogy már nem élnek. Sóhajtok,majd leveszem a ruhát a fogasról és felöltözök. Megindulok a bal oldali ajtó felé ami a konyhába vezet. Kinyitom és kisétálok rajta. Mei már felöltözve a reggelit készítette majd mikor meglátok a kezembe nyomott egy kis faszínű műanyag bentos dobozt ami régen még apukánké volt . -Nii-nii. E-ezt neked készítettem. - hadarta el magában.- nem biztos, hogy finom... -Köszönöm Mei.- köszöntem meg illedelmesen. Mosolygott majd lábujj hegyre állt és egy puszit nyomott az arcomra. –Nii-nii. Ne állj itt siess el fogsz késni. - mondta aggódó hangon. Bólintottam majd megint megsimogattam a feje búbját. –Köszönöm.- mondtam majd megfordultam és elindultam a bejárati ajtó felé. Le nyomtam a kilincset és meghúztam magam felé az ajtót. Kilépek a lépcsőházból és hirtelen megcsapott egy erős fény. Egy kicsit takartam az arcom majd körbe néztem. Szép őszi nap volt én pedig elindultam az iskolám felé. Lementem a lépcsőn majd végig sétáltam a házunk előtt elhaladó úton. Lassan mentem,vánszorogva de végül csak beértem. Egy új suliba kellet átiratkoznom, ezért még nem ismertem senkit. Sose voltam barátkozós típus,sose kerestem a társaságot és az emberek se engem. Egy 177 centiméter magas barna hajú,szemüveges közepes alkatú otaku fiút a normális emberek elkerülnek. Beléptem a kapunk,végigsétáltam a suli előtti udvaron majd a folyosón is. Felmentem a lépcsőn és megkerestem a tanári szobát. Bekopogtattam. Nem volt válasz. Megpróbáltam még egyszer mire egy kicsit duci,mérges kétajtós szekrény méretű férfi tanár nyitotta ki nekem. Végigszemlélt majd mérges szemekkel rám nézet. –Mit szeretnél? - vágta hozzám kérdését. Nagyot nyeltem, majd elővettem a táskámból a papírt és felé nyújtottam. Kikapta a kezemből és alaposan közelről megszemlélte. –Áhh szóval te vagy az új diák aki ma jött át a Tokyoi sportgimnáziumból. –I-igen.- mondtam remegő hangon és néztem tovább a papírt a kezébe. Vártam mi lesz a reakciója. –Miért jön a magad fajta ebbe az elit iskolába egyáltalán? - folytatta ezzel,majd aláírta az átiratkozási kérvényemet és visszaadta és becsapta az ajtót. Meghajoltam majd megkerestem a papírra írt osztálytermet ahol kezdek. Mikor megtaláltam bekopogtam majd benyitottam. Az osztályfőnök és az osztály tekintette rám szegődött. Sóhajtok majd beljebb lépek. A tanár felírta a nevem a táblára majd mellém állt. – Az idei évben egy új osztálytársatok lesz mutatkozz be kérlek. - Ryuuga Takuya vagyok, a Tokiói körzeti sport gimnáziumból jöttem át személyes problémák miatt. Remélem jól megleszünk majd. - meghajolok majd végignézek az osztályon. Egy barna rövid hajú lány folyton engem figyelt az utolsó sor középső padjából. A haja a nyakáig érhetett. A szeme kék volt a teste vékony és törékeny mint a testvérem. Próbáltam nem tartani szemkontaktust de ő továbbra is engem nézett. A tanár rám nézett. – Rendben köszönjük. Ülj le kérlek az utolsó sorba az ablak mellé. A sorok három padból álltak, az ajtó felőliből baloldalon a középsőből és ablak felőliből ami a jobb oldalon helyezkedett el. A kijárati ajtó a terem elején helyezkedett el szintén A terem végén szekrények voltak. A padom felé sétáltam és leültem majd az ablakon túli tájat néztem. Kicsöngettek és mindenki átvonult az ünnepségre a tornaterembe ami az iskola hátsó sarkába helyezkedett el. Megkezdődött az évnyitó és véget is ért. Vissza mentünk a terembe. Telt az idő az óra a falon az ajtó felett lassan de elérte a három órát. Kicsöngettek az utolsó óráról is. Leveszem a táskámat a pad oldalán lévő fogasról,összepakolom a tankönyveim és elindulok haza. Kiléptem az iskola területéről végig az utcán. Hirtelen olyan érzésem támadt ,hogy valaki követ. Hátra néztem de nem láttam senkit csak egy pár lámpaoszlop helyezkedett el az utca két oldalán elszórva. Mentem tovább mikor hirtelen egy sikítást hallottam a közelből. Futni kezdtem a közelbe nehezen halható vékony női segély kiáltás után. Körbe néztem de sehol se láttam senkit. Elérkeztem egy sikátorig ami zsákutcába végződött. Még egyszer hallottam arról egy segítség kérést ezért arra felé futottam. A zárt utca végén három iskolás srác állt körbe valakit. Megnéztem közelebbről. Egy másik gimnázium végzősei voltak, három fiú a Kontei-ből. Kék egyenruha volt rajtuk,fehér inggel és fekete gatyával és cipővel aminek fehér talpa volt. A két szélső iker volt tej szőke hajjal mind ketten szemüvegbe. Az arcukat nem látom mivel mind hárman háttal állnak nekem. A középső egy nagy pacák volt vastag kezekkel és felsőtesttel. A negyedik a falnak támasztva állt és védte az arcát. Női egyenruha volt rajta de az arcát neki se láttam mert takarta. A lány a mi sulinkba járt mert ugyan olyan volt a ruhája mint nekem. A pacák elkezdte tépni le róla a ruhát a másik kettő meg lefogta. Elkellet gondolkoznom. Hívjak rendőrt? De ők nem érnek ki időbe és akár ezek a tagok meg is ölhetik addig. Viszont ha beavatkozok akkor én is pórul járhatok. Ökölbe szorítom a kezem és elkezdek futni feléjük a középső srácnak bemostam egyet amitől vért köpött és hátrább esett pont a lány elé. Az első három foga kitört a helyéről. Beálltam a lány elé két kezemet széttárva ,hogy védjem őt. A nagyobbik pacák akit megütöttem felállt. – Te kis rohadék ezért most megfizetsz. - ránézet a mögötte lévő két srácra akik bólintva jelezték egyetértésüket és nekem estek. Egy pár ütés kiosztása után földre kerültem de mindig felkeltem. Nem fogom feladni mondtam magamba és egy nagy lendülettel folytattam tovább a harcot. Egy idő után ráuntak és otthagytak minket. Én a földön feküdtem véres szájjal és lila szemmel. A szemüvegem eltört és az orrom vérzett de legalább megvédtem. Mosollyal az arcomon felálltam a földről és leporoltam magam. A lány megszeppent arccal könnyekkel a szemébe rám nézett. –K-köszönöm. Megmentettél engem.- lehajolt és felszedte a szemüvegem a földről. Az egyenruhája rongyos a nyakkendője elszakadt, a blúzán nyak és a két váll közötti részen hiányzott egy jó nagy darab belőle, ami miatt egy kicsit kilátszódott a rózsaszín melltartója is, aminek egyik pántja le is csúszott a válláról egy picivel lejjebb. A szoknyája is meg volt tépázva. Rám nézett és akkor láttam meg ki is ő valójában. Az a lány állt előttem aki az osztályba engem szemlélt végig és aki mellé órán ültettek. Elvettem a szemüveget ami nyújtott felém és visszaraktam a fejemre. – Jól vagy? Nem esett bajod ugye? Kérdeztem tőle kíváncsian, mire ő megrázta a fejét ezzel jelezve számomra ,hogy nincs baja. Elindultunk ki a sikátorból. Szépen lassan ment mellettem. Az egyik lábára észre vettem ,hogy kicsit sántít. Megálltam mellette. – Szeretnéd ,hogy vigyelek a hátamon? - ajánlottam fel neki. Bólintott. Én leguggoltam a földre ő pedig felmászott a hátamra. Átkarolta a nyakamat én pedig támasztottam őt a kezemmel. A fejét a hátamnak döntötte. Éreztem a teste melegét és minden lélegzetvételét. A szívverése heves volt mint nekem. Útközbe elmesélt mindent ami történt. Ő volt az aki követett mert szeret volna beszélni velem de útközbe megtámadták ő pedig betévedt a sikátorba ahonnan nem tudott elfutni. Hazavittem és bekísértem a házba. Még egy befejezte a történetét, miután átöltözött. Miután végzett, elköszöntem és haza felé indultam.. Hazaérve csendesen kinyitottam az ajtót. Az asztalon egy tál volt, benne friss étellel. Mellette egy kis lap amin a következő volt. – "Nii-nii. Készítettem neked vacsorát. Bár nem érdemled meg megígérted ,hogy együtt eszünk. Minden esettre melegítsd meg és ne egyél túl sokat mert elhízol." - elolvastam a levelet majd visszahelyeztem az asztalra döntve. A konyha mellet lévő szobába ami a miénk mellet van egy kis nappali volt. Beléptem és óvatosan feloltom a lámpát. A húgom a szüleink oltára előtti szekrényre borulva aludt. A szobájából kihoztam egy takarót és betakartam vele őt. Leoltottam a villanyt majd a konyhából átvittem az én szobámba az ételt és becsuktam magam mögött az ajtót. Miközben ettem néztem a tévét és én is lefeküdtem. Egyszer csak egy kis zajra leszek figyelmes és arra ,hogy kinyílik az ajtóm. –Nii-nii. Rosszat álmodtam. Bebújhatok melléd?.- kérdezte félálomban a szemeit dörzsölve. Kezében a kedvenc plüss játékát cipelte, amivel aludt. Még a szüleinktől kapta. Felültem az ágyba és arrébb csúsztam, helyet adva neki. Befeküdt mellém és én is ledőltem. Átkarolt engem a lábát a combomra téve elég fura pózba majd elaludt. –Jó éjt. - mondtam halkan majd én is álomra hajtottam a fejem. Ki hinné el, hogy Mei már elmúlt tizenkét éves, de még mindig "nii-nii"-vel alszik ha rosszat álmodik. De ezért nem hibáztathatom, az ő helyében épp ilyen lennék én is. Biztosan. Végül engem is elnyomott az álom.